Adolf Hitler (Braunau am Inn, Ausztria, 1889. április 20.–Berlin, 1945. április 30.) német kancellár 1933-tól és „Führer” (vezér) 1934-től haláláig, a Nemzetiszocialista Német Munkáspárt (németül Nationalsozialistische Deutsche Arbeiterpartei vagy röviden NSDAP), ismertebb nevén a Náci Párt vezetője.
A világtörténelem legnagyobb jelentőségű és legnegatívabb megítélésű vezetői közé tartozik. Németországban az általa megalapított III. Birodalom (1933–1945) nemzetiszocialista diktatúrája alatt valamennyi ellenzéki pártot betiltotta, az ellenzék tagjait pedig üldözte. Kísérlete egy Nagy-Németország létrehozására, először Ausztria annexiójával (Anschluss), majd Csehszlovákia és Lengyelország lerohanásával a II. világháború kitörésének egyik fő oka volt Európában.
Birodalmának csúcspontján hadigépezete ellenőrzése alatt tartotta a kontinens nagy részét. Kormánya hajtotta végre a holokausztot, melynek során körülbelül 6 millió zsidó, szláv, cigány és más nemzetiségű vesztette életét. Szándéka egy ezer éven át tartó birodalom létrehozására kudarcot vallott, és a szovjet Vörös Hadsereg által körbevett föld alatti bunkerében öngyilkos lett.
Adolf Hitler az Osztrák–Magyar Monarchia területén, 1889. április 20-án született a Linztől 90 km-re lévő felső-ausztriai Braunau am Inn kisvárosban, a német határtól nem messze. Alois Hitler (1837–1903) vámügyi tisztviselő és unokahúga, egyben harmadik felesége, Klara Pölzl negyedik gyermekeként látta meg a napvilágot. A házaspár hat gyermeke közül csak Adolf és Paula érték meg a felnőttkort.
Apja, Alois Hitler házasságon kívüli gyermekként született és anyjának vezetéknevét (Schicklgruber) viselte egészen 40 éves koráig, 1876-ig, amikor is mostohaapja, Johann Georg Hiedler nevét vette fel. A névváltoztatáskor a Hiedler név betűzését minden valószínűség szerint egy hivatalnok változtatta „Hitler”-re. Adolf Hitlert később többször érte támadás emiatt – politikai ellenfelei azzal vádolták hogy valójában nem igazi Hitler, hanem Schicklgruber, bár ezt a nevet sohasem viselte, már születésekor Hitlernek anyakönyvezték. A szövetséges propaganda is kihasználta a Adolf apjának névváltoztatását mikor a második világháború alatt Heil Schicklgruber feliratot tartalmazó szórólapokat dobtak a német városokra.
Hitler nem volt biztos apai nagyapjának kilétét illetően, ám minden valószínűség szerint Johann Georg Hiedler vagy annak öccse, Johann Nepomuk Hiedler volt az.
Alois Hitlernek foglalkozásából adódóan családjával együtt gyakran kellett elköltöznie először Braunauból Passauba, aztán Lambachba, majd Leondingba és Linzbe. A fiatal Adolf általános iskolai évei alatt még jó tanuló volt, ám hatodikos korában (1900/1901) első gimnáziumi évében megbukott és évet kellett ismételnie.
Hitler ezt később apjával szembeni lázadásként magyarázta, aki mindenáron azt akarta, hogy fia kövesse őt a vámtisztviselői pályán, miközben Adolf valójában festő szeretett volna lenni. Miután Hitler apja 1903. január 3-án, 65 éves korában elhunyt, fiának iskolai teljesítménye nem javult és végül 16 évesen, érettségi nélkül hagyta ott az iskolát.
[szerkesztés] Fiatalkori évei Bécsben és Münchenben
1905-től az apja halála után kapott árvasági támogatás, valamint az anyjától és nagynénjétől kapott pénz viszonylag kényelmes megélhetést biztosított számára.
A bécsi Művészeti Akadémia felvételi vizsgáján két alkalommal is megbukott (1907 és 1908) mely érzékenyen érintette, ám ezután sem kezdett újabb munka vagy más szakma keresésébe. Ezt követően festőként próbált megélni Bécsben, képeslapokról másolva festményeire látképeket, melyeket aztán kereskedők és turisták vásároltak meg. Becslések szerint körülbelül 2000 festményt készített az első világháborút megelőző években.
Hitler Bécsben kezdte magáévá tenni az antiszemita nézeteket. Bécs ekkoriban nagy létszámú zsidó kisebbségnek adott otthont, akik közül sokan Kelet-Európából odavándorolt ortodox zsidók voltak. Hatással volt rá ez időben többek közt az antiszemita Lanz von Liebenfels fajelmélete és az olyan antiszemita politikusok agresszív retorikája, mint Karl Lueger bécsi polgármester, vagy Georg Ritter von Schönerer, a pángermán mozgalom vezetője („Führer”-e).
Hitler magáévá tette az „árja faj” felsőbbrendűségébe vetett hitet és azt a nézetet, miszerint a zsidók az árja faj természetes ellenfelei és Németország gazdasági problémáinak elsődleges okozói. Ez a fajta ideológia alapozta meg Hitler későbbi politikai nézeteit. Ám ez időben még nem volt aktív politikailag. Közeli barátja és ezekben az években szobatársa, August Kubizek visszaemlékezései szerint sokkal inkább érdekelték Richard Wagner operái, mint a politika.
Miután másodszor is megbukott a Művészeti Akadémia felvételijén, Hitler kezdett kifutni a pénzből. 1909-ben egy hajléktalanszállásra költözött be, majd 1910 elején egy szegény munkásotthon lett az állandó lakhelye. Építkezéseken dolgozott segédmunkásként, és képeslapokat festett, így jutott némi pénzhez.
1913-ban kisebb összegű apai örökségének kézhezvétele után Münchenbe költözött. Itt érdeklődése egyre inkább az építészet és Houston Stewart Chamberlain rasszista írásai felé fordult, ám továbbra sem tett semmit azért, hogy szakmát szerezzen magának. A Németországba költözéssel egy időre ki tudott bújni az ausztriai hadkötelezettsége alól, ám az osztrák hatóságoknak végül sikerült letartóztatniuk. Salzburgi orvosi vizsgálatát követően és egy kérvény benyújtása után engedélyezték számára, hogy visszatérjen Münchenbe. Bár az osztrák katonai szolgálatot így el tudta kerülni, 1914. augusztus 16-án a Német Birodalom háborúba lépését követően szinte azonnal önkéntesként jelentkezett a bajor hadseregbe.
Brigitte Hamann: Bécs és Hitler – Egy diktátor tanulóévei (Európa Könyvkiadó, Budapest, 2000.) ISBN 963-07-6733-3
[szerkesztés] Az I. világháborúban
A 16. bajor „List” tartalékos gyalogezred tizedese, szinte a háború teljes időszaka alatt futárszolgálatot látott el a nyugati fronton. Feladata az ezredparancsokság és a fronton harcolók lövészárkai közötti üzenetek eljuttatása volt, gyakran súlyos tüzérségi- és géppuskatűz alatt. 1914 decemberében a Vaskereszt második fokozatával tüntették ki. 1916 októberében az észak-franciaországi harcokban sebesülés érte a lábán; felépülése után, 1917 márciusában tért vissza a frontra. 1918. augusztus 4-én megkapta a Vaskereszt első fokozatát.
Felettesei elismeréssel nyilatkoztak róla, ám bajtársai között nem volt népszerű a tisztekkel szembeni kritikátlan hozzáállása miatt, melyet így jellemzett később, a sörpuccsot követő 1924-es per során: „A feletteseket tisztelni, senkinek nem ellentmondani, vakon engedelmeskedni”.
Nem sokkal a háború vége előtt, 1918. október 14-re virradó éjjel, egy brit mustárgáz-támadás áldozata lett Wervicktől délre, az ypres-i front közelében, melynek következtében átmenetileg elveszítette látását. Rövid belgiumi kezelése után a pomerániai Pasewalkba szállították. Az ottani kórházban érte a háború végének híre.
[szerkesztés] A náci párt korai évei
Az I. világháború után rengeteg kis politikai csoport működött Németországban. A kormány besúgók segítségével választotta ki a legveszélyesebbeket. Ilyen besúgó volt akkoriban Adolf Hitler. Egyszer, mikor a Német Munkáspárt (DAP) gyűlésén vett részt, annyira felháborította egy elhangzott beszéd, hogy elfelejtette, hogy valójában miért is van ott, és párszor felszólalt az elhangzottak ellen. Ez annyira megtetszett Drexlernek, a párt akkori elnökének, hogy meghívta Hitlert a pártba. Hitler egyre több beszédet mondott, és a párt hívei is egyre többen lettek. (Hitler javaslatára változott meg a Német munkáspárt neve Nemzetiszocialista Német Munkáspártra.) Hitler beszédeiben leginkább az idegen bevándorlók kártékony hatásáról beszélt. Rendszerint beszédeit lassan, akadozva kezdte el, majd felhergelte magát s a tömeget. Beszédeit olvasva(!) nehéz elképzelnünk, mivel tudta rávenni a tömeget arra, hogy kövessék.
[szerkesztés] A hatalom megszerzése
Hitler politikai fordulópontja a Nagy Gazdasági Világválság során érkezett el, amely Németországot 1930-ban érte el. Az 1919-ben megalakított demokratikus rendszert a konzervatívok sosem fogadták el igazán, ugyanakkor a fasizmust ellenezte ez a rendszer. A szociáldemokraták és a hagyományos parlamenti pártok nem tudtak megbírkózni a válság problémáival. 1930-ban a Náci Párt hirtelen a viszonylagos ismeretlenségből 18,3%-ot szereztek és 107 képviselőt a Reichstagban, amellyel második legnagyobb párttá váltak.
Hitler a német parasztok, háborús veteránok, középosztálybeliek támogatására apellált, akik az 1920-as infláció és a gazdasági válság munkanélküliségének legnagyobb szenvedői voltak. A városi munkásság általában közönyös volt Hitler nézeteire, így Berlin és a Ruhr-vidék különösképpen ellenséges volt. Az 1930-as választások kifejezetten bukásnak számított a jobb-közép kormánynak, amelyet most egy többségi ellenzék fogadott a Reichstagban.
Míg Brüning rendeletei kevés gazdasági fejlődést hoztak, a kormány igyekezett elkerülni az 1932-es elnöki választásokat, és abban reménykedtek, hogy náci segédlettel sikerul Paul von Hindenburg elnökségét meghosszabbítani. Hitler elutasította, és Hindenburg ellen lépett fel az 1932-es elnöki választáson, másodikként futva be mindkét fordulóban. Több mint 35%-ot szerzett az áprilisi fordulóban.
Hindenburg feloszlatta a kormányt és újat nevezett ki a konzervatív Franz Papen vezetésével, amely azonnal új parlamenti választásokat indított. 1932 júliusában a Náci Párt 230 képviselőt nyertek és a legnagyobb parlamenti párttá váltak a Reichstagban. Mivel a nácik és kommunisták most többséget szereztek a parlamentben, egy középpárti kormány alakítása lehetetlenné vált. A Papen kormány bizalmatlansági indítványon, 84%-kal elbukott.
Papen és a Katolikus centrum Párt tárgyalni kezdett a nácikkal egy új kormány alakításáról, de Hitler túl nagy követelményeket támasztott: kancellári címet, és az elnök hozzájárulását, rendkívüli intézkedésekhez. Így az ajánlatot elutasították, és mivel a náci párt a munkások támogatását nem nyerte el, néhány náci szimpatizáns elpártolt. Mivel Papen nem tudott többséget szerezni, Hindenburg Schleicher tábornokot nevezte ki, aki azt igérte, hogy többséget szerez a szociáldemokratákkal, és a disszidens náci frakcióval, akiket Strasser vezetett.
Papen meg akarta Hindenburgot győzni, hogy Hitlert kancellárrá nevezze ki, és ő majd kézben tarjtja. Amikor Schleicher koalíciós kísérlete megbukott, akkor a parlament egy újabb menesztését kérte, de Hindenburg buktatta, és Hitlert nevezte ki kancellárnak, Papent alkancellárnak. A kabinetnek 4 náci tagja volt, Hitler, Göring, Goebbels és Frick. 1933-ban Hitlert hivatalosan kancellárrrá nevezték ki.
A Reichstag felgyújtása után, amelyben a kommunistákat vádolták, Hitler az állampolgári szabadságjogok felfüggesztését rendelte el. Sok kommunista és szociáldemokrata képviselőjelöltet börtönbe zártak, külföldre üldöztek. Így a márciusi választásokon a nácik 43,9%-ot nyertek. A párt többséget szerzett a parlamentben a DNVP-vel való koalícióban. Hitler a maradék kommunista képviselőket kitiltotta, és így sikerült megszavaztatnia az ú.n. Felhatalmazási Törvényt, amely Hitlernek diktátori jogokat adott. A náci kabinet a Reichstag kikerülésével adhatott ki rendeleteket. A kabinet csak a kancellár által engedélyezett rendeleteket adhatta ki, és ez négy évig tartott volna. Természetesen a törvényt négy év múlva megújították.
Ezek után egy sorozat rendelet következett, amely minden más pártot és ellenzéki mozgalmat betiltott. Pár hónap alatt Hitler autoriter hatalmat nyert. Hindenburg meghalt 1934-ben. Új elnökválasztás helyett Hitler kabinetje egy új törvényt adott ki, amely az elnöki és kancellári jogokat összevonta, és azt a "Vezér és Nemzeti Kancellár" cím alatt Hitlernek adta. Ezt a rendeletet a náci párt szerint 90%-os többséggel megszavazták egy látszatszavazáson. Ezek után egy addig példátlan lépéssel Hitler elrendelte, hogy a hadsereg minden egyes tagja személyes esküt tegyen a személye iránti hűségre.
- John Keegan: Maszk: a parancsnoklás álarca: A hadvezéri mesterség Nagy Sándortól napjainkig, Aquila kiadó Bp., 1998. ISBN 9639073350
- Ian Kershaw: Hitler 1889–1936: Hybris, Szukits, 2004, ISBN 9639441945, és Hitler 1937–1945: Nemezis, Szukits, 2004, ISBN 9634970591
- Joachim Fest: Hitler. Der Aufstieg. Der Führer (Frankfurt/M_Berlin-Wien, 1978)
- Ormos Mária: Hitler (Polgár Kk. Bp., 1997.) ISBN 9 789639 002197
- John Lukacs: A történelmi Hitler (Európa Kk., 1998. ISBN 963-07-6328-1
- Miskolczy Ambrus: A Führer olvas – Tallózás Hitler könyvtárában (Napvilág Kiadó, Bp., 2000.) ISBN 963908254-6
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
